Bédy-Schwimmer Rózsa
Bédy-Schwimmer Rózsa
Schwimmer Rózsa a maga korában nemzetközileg ismert és elismert újságíró, lapszerkesztő, feminista és pacifista, nem mellesleg pedig a világ (!) első nagykövetnője. Ma már nem ismerik nevét. Pedig a Magyar Királyságban a polgári feminista mozgalom életre hívásában és nemzetközivé tételében Rosika Schwimmer, amiképpen a külföldön ismerték, elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Az első hazai feminista folyóirat szerkesztése mellett neki köszönhető, hogy 1913-ban Budapesten nemzetközi nőkongresszust rendeztek, ahova a világ szinte minden tájáról érkeztek küldöttek. A hazaáruló Károlyi Mihály kormányának (1918. október 31. – 1919. január 11.) Svájcba küldött (ámbátor akkreditációval nem bíró) első női követe a világon, aki csak a halála miatt nem vehette át az 1948. évi Nobel-békedíjat. Kiváló előadó és jó tollú újságíró volt.
Származása
Ősei a Magyar Királyságba bevándorolt zsidó vallású személyek, budapesti szülői családja viszont nem gyakorolta a zsidó vallást.
Schwimmer Rózsa fő életeseményei
1877. szeptember 11. — Budapesten született
1891 — befejezi a polgári leányiskolát
1893–94 — egy kereskedelmi fiúiskola esti tagozatát látogatta
1895 — ismét Budapesten lakik, nevelőnő, majd könyvelő és kereskedelmi levelező
1897 — tagja lesz a Nőtisztviselők Országos Egyesületének
1900 — a Nőtisztviselők Országos Egyesületének elnöke
1911 — házasságot köt Bédy Béla újságíróval
1913 — elválik férjétől
1920 — húgával kivándorol Bécsbe
1921 — átköltöznek az Amerikai Egyesült Államokba, először Chicago-ba, majd New Yorkba
1948. augusztus 3. — elhunyt New Yorkban
***
Temesváron és Szabadkán nőtt fel, apja gabonával és mezőgazdasági termékekkel kereskedett.
Az Egyesült Államok-beli New Yorkban súlyos gondok nehezítették az életét, és egyre inkább csökkent az esélye annak, hogy valaha amerikai állampolgárságot kaphat.
A XX. századi magyar királysági, illetve nemzetközi nő- és békemozgalom megismerése lehetetlen a Schwimmer Rózsa iratainak az ismerete nélkül.
A II. világháború előtti években olyan politikusokkal és közéleti személyiségekkel levelezett, mint Herbert Hoover, Kéthly Anna, Uljanov-Lenin, Dzsugasvili-Sztálin, Winston Churchill vagy Charlie Chaplin. A háború közeledtével Schwimmer számos, az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén élő zsidó család sikeres USA-ba történő kivándorlását szervezte meg. Sőt még 1945 végétől is valamennyi rendelkezésre álló eszközével igyekezett segíteni a háborút és a zsidóüldözést túlélt rokonait és barátait, e mellett pedig fáradhatatlanul munkálkodott a köztársasággá silányodott Magyar Királyság feminista mozgalmának újjáélesztésén.
Schwimmer Rózsa meglehetősen különc nő volt, furcsa személyiségjegyekkel bírt. Közel fél évszázadon át mozgalmi munkásságának szinte valamennyi mozzanatát dokumentálta, az iratokat s az egyén írásos emlékeket gondosan rendszerezve hagyta az utókorra, mintegy 600 doboz terjedelmű hagyatéka maradt meg a New York Public Library-ben, amely vállalta azok megőrzését.
Schwimmer Rózsának nem volt USA-állampolgársága, illegális migráns volt az Amerikai Egyesült Államokban.
Nyilvánvalóan érdekes történelmi személyiségnek tartotta magát, aki írásos hagyatékának tudatos gyűjtésével és rendszerezésével alapvetően befolyásolni kívánta a későbbi korok történelmi emlékezetét. Ám mégsem lehetett olyan jelentős személy, merthogy halála után hosszú időre megfeledkezett róla mind a tudományos kutatás, mind a feminista mozgalom.
Schwimmer egyéni tragédiája nem pusztán az önkéntes száműzetésében elszenvedett anyagi nélkülözések miatt keletkezett, hanem az is oka lehetett, hogy élete előrehaladtával mozgalmári nagyságát igencsak eltúlozta.
Feminizmus
A feminizmus — a nők társadalmi egyenlőségéért folytatott harc — a tévhitekkel ellentétben nem valami külföldről behurcolt eszme, a Magyar Királyságban is voltak komoly hagyományai. A női egyenjogúsításai törekvések kezdetét 1790-re szokás tenni, amikor is a nemesasszonyok azt kérték, hogy részt vehessenek az országgyűlésen hallgatóként. Ezután több egyéni kezdeményezés indult és ért el részeredményeket, de a szervezett magyar nőmozgalom kezdetét Veres Pálné Beniczky Hermin tevékenységéhez kötjük, aki 1868-tól az Országos Nőképző Egylet élén a nők színvonalas középfokú oktatásának megszervezésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. Részben az ő munkájának köszönhető, hogy a nők előtt 1895-ben megnyílt a felsősoktatás is. A Feministák Egyesülete 1904-ben alakult, és célját a következőképp fogalmazta meg: a nők egyenjogúsítása minden téren. Az elnök Glücklich Vilma, az ügyvezető pedig Schwimmer Rózsa lett.
Megjegyzés
A magyar királyságbeli zsidó közösségek vezetői a zsidó nőket tették felelőssé a zsidó életet fenyegető veszélyekért: a zsidók és a keresztények vegyes házasságát, a kommunista ideológiát és a feminizmust tartották a legfőbb veszélyeknek, ez utóbbi kettőben ott voltak a XIX. század közepétől a szociáldemokrata, kommunista és feminista mozgalmak soraiban a zsidó nők, sőt benne voltak a vezetőségekben.
***
Bédy-Sch. Rózsa
Mire férfiak leszünk
„Elvesztik nőies bájukat, durvák, férfiasak lesznek” ez az úgynevezett jóhiszemű antifeministák legrégibb, legállhatatosabban elsírt, fájdalmasan zokogott ellenvetése a nőmozgalom ellen.
Hiába magyarázzuk, hogy a nőiesség és a férfiasság fiziológiai megkülönböztetés, amelyet a nőmozgalomnál is erősebb külső befolyás sem változtathat meg, ők az „elférfiasodás” rémét festik a falra, amelyre a nőmozgalom reflektora a fejlődés világosságát veti. Elképzeltem, mit szólnának majd ezek a rémlátók, ha tudnák, hogy tényleg van rá eset, hogy férfi lesz, aki mint nő élt hosszabb-rövidebb ideig a világon.
A minap Berlinben egy finom szenzációkban gazdag ebédnél egyszerre nagy mozgolódás támadt. A szobalány jelenti: X. úr telefonált, hogy öt perc múlva itt lesz. A gyerekek hangosan nevetnek, a vendégek összemosolyognak, a háziasszony pedig azt súgja nekem: „X. úr jön.”
Életemben nem hallottam a nevét és az asszony nyomatékkal ismétli: „X. úr!”
Ettől sem lettem okosabb. A háziasszony végre szinte lekicsinylően magyarázza: „X úr, aki eddig kisasszony volt, és csak négy hete „úr”. A cselédség is diskrét mosollyal várta az érdekes vendéget, aki 22 éves, csinos, pirospozsgás ifjú képében rövidesen be is állított.
A psychológiai szempontból kiválóan érdekes ifjú „leánykorában” is házibarát volt és elfogulatlan vidámsággal viszonozza a tréfálkozó, furcsáló tekintetet, amivel a társaság méri. Amint kisül, hogy nem ismerem Berlinnek ezt a legújabb szenzációját, komolyra fordul a szó és tudományos szempontból, meg a nőmozgalom követeléseinek megdöbbentő igazolásául mondják el nekem a következőket:
A berlini „Gesellschaft für sociale Medizin, Hygiene und Medizinalstatistik” legutóbbi ülésén Hirschfeld Magnus dr. három egyént mutatott be, akit születésekor tévedésből leánynak minősítettek. Női nevelést adtak mind a háromnak és csak javakorukban derült ki a végzetes tévedés.
„Nekem jó dolgom van” mondja az érdekes vendég. Össze-vissza 22 éves vagyok, leánykoromban amúgy is emancipált pályán működtem — egy nagy egyesület titkára voltam — csak bele kell tanulnom az új helyzetbe. A szabóval rengeteg bajom van — leánykoromban sohasem törődtem annyit a ruházatommal —, az új frizura roppant furcsa — de igen kényelmes, hogy nem kell többé hajtűkkel babrálnom. Szóval én velem hagyján. A második bemutatott egyén is elég jól járt még. Nála 25 éves korában állapították meg a tévedést. Addig mint házi kisasszony élt, fenntartásáról maga nem gondoskodott, de még elég akarata és energiája volt, hogy abban a korban, is kenyérkereseti pályára készüljön, úgy hogy néhány év múlva mint férfi is megállta a helyét. Ma 43 éves, tíz éve nős és egy kis leány apja.
Nagyon rosszul áll azonban a harmadik személy ügye. Most, 45 éves korában akarják valódi nemének megfelelően férfilábra állítani, amit ő határozottan visszautasít. Leányiskolákba járt, pályára nem készült, családja, rokonai eltartják, az életet valójában nem ismeri, csak a leányok orrára tett minden vonalat megtörő, minden szint meghamisító szemüvegen át: nem találná tehát fel magát abban az idegen világban, amely neki, mint férfinak feltárulna. Feltétlenül a pusztulás elé néz, ha férfilétének elismerésére kényszerítik.”
Sok, sok érdekes részletet mondott el az ifjú: a maga életéből és a két demonstrált személyről, de legérdekesebb a tanulság, amit a tudós társaság vont le az esetekből. Kimondta ugyanis, hogy kétes nemű gyereket inkább fiúnak regisztráljanak az anyakönyvben és férfimódra neveljék, mert bizonyos, hogy fejlett korában, ha nő is, könnyen megél, míg ellenkező esetben: férfinak mindig bajos lenne nőnevelés alapján megélni.
Ha a rémlátók ellenére, a nőmozgalom ereje nem is férfiasíthat el bennünket, ha nem a feminizmus utasít bennünket az élet valóságába: a gazdasági fejlődése kérlelhetetlenül megköveteli a nő produktív, társadalmát szolgáló munkáját.
A társadalom rövidlátói a leánygyermek születésénél nem ismerik fel annak rendeltetését és először „nőies” pályára nevelik. Azaz függőségre, tehetetlen ragaszkodásra, másban támaszt keresésre szoktatják. S ha az élet a valódi hivatás elé állítja ezeket a nőket, úgy állnak a világban, mint az a szerencsétlen férfi, aki 43 éves korában tudta meg, hogy nem nő és aki inkább véget vet az életének. minthogy ekkor még megtanuljon, amit a nőies nevelés belőle kiölt: önlábán állni, öneszén gondolkodni és önerején megélni.
Jaj azoknak az asszonyoknak, akikkel a sors gazdasági és értelmi önállóságnak emberi méltóságát, értékes szabadságát oly későn ismerteti meg, hogy e méltóság palástját nem fogadhatják el, mert elsatnyult válluk gyönge a pompás teher viselésére!
Bédy-Sch. Rózsa: Mire férfiak leszünk. A Nő és a Társadalom. A Feministák Egyesülete és a Nőtisztviselők Országos Egyesülete hivatalos közlönye. 1907. január 1. I. évf. 1. szám, 9.
A Nő és a Társadalom hivatalos közlöny
„1907 fontos cezúraként értelmezhető a magyarországi nőmozgalmi sajtó történetében, a Feministák Egyesülete (1904–1949, Budapest, a továbbiakban: FE) ugyanis ez év januárjától havi rendszerességgel publikálta A Nő és a Társadalom című lapot (1907–1913). A hazai feministák első hivatalos folyóirata nyugat-európai, illetve németországi társaihoz képest (több) évtizedes fáziskéséssel jelent meg, azonban az első világháború előtti időszakban rendkívül fontos szerepet játszott a haladó, szabadelvű nőmozgalom eszméinek terjesztésében mind a fővárosban, mind pedig vidéken. A szerkesztői posztra az egyesület alapító tagját, s egyúttal politikai bizottságának elnökét, a nemzetközi nőmozgalomban is vezető szerepet betöltő Schwimmer Rózsát kérték fel. A lap történetének és a mögötte álló szerkesztőség tevékenységének rekonstruálásakor kivételesen szerencsés helyzetben vagyunk, mivel mind az egyesület budapesti archívumában (Feministák Egyesülete, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára P999), mind pedig Schwimmer New York-i hagyatékában (Rosika Schwimmer Papers, New York Public Library, Manuscrips and Archives Division, MssCol6398) rengeteg — szinte teljes mértékben feldolgozatlan, s a magyar történészek által nagyrészt mindmáig figyelmen kívül hagyott — forrás található.”
Czeferner Dóra: Schwimmer Rózsa lapszerkesztői tevékenysége 1907–1913 között. In Nők, időszaki kiadványok és nyomtatott nyilvánosság. 1820–1920. Szerk. Török Zsuzsa. Budapest, 2020, Reciti, 335–357.
Schwimmer Rózsa legtöbb magyar nyelvű írása A Nő és a Társadalom hivatalos közlönyben jelent meg.
A béke kálváriája
A békemozgalom kötelességei. A finn válság
A férfi szívéhez vezető út
A férfiasság csődje
A német nők válasza
A nők választójoga Angliában
Az anyaság védelme
Mire férfiak leszünk
Nők napja
A női ruházat reformja és a politika
Könyve
Rosika Schwimmer: Tisza Tales. New York, 1928, Doubleday–Doran & Company.